A láthatatlan lány 1.
A fülledt késő tavaszi, kora nyári délután változó szürkeségű fellegei alatt lelkesen sorjázta lábait egymás elé az iskolából hazavezető úton. Az egyenes járda hirtelen váltott irányt, és ő a megszokottság biztonságában vette be a kanyart
- ...most végig a hosszú járdán, majd egy jobb-, aztán egy bal kanyar, és otthon is vagyok - gondolta a kis tízéves.
Nagyon sietett, mert a felhők egyre sötétebbek lettek az égbolton. Igyekezetében az iskolatáska egészen ráizzadt a hátára.
Egy pillanat múlva a szíve is elkezdett gyorsabban kalapálni, lélegzete elszorulni, mert látta szembe jönni a sorház első lakásában élő család legnagyobb, agresszív viselkedésű, iskolakerülő, naplopó lányát.
A járdán összeért az útjuk, s a nagylány semmit oda sem szólva nagy erővel meglökte.
A lökés valójában nem igazán lepte meg; érezte, hogy valami történni fog. Azonban az esés éppen a járdán otthagyott kivágott fa tönkjére esett, s abba beütötte az orrnyergét. Odakapta a kezét, vérzett.
Esés közben a nadrágja zsebéből félig kicsúszott a pénztárcája.
- Mi van a zsebedben? - kérdezte a nagylány.
- A pénztárcám - mondta ő.
- Add csak ide?! - utasította a nagylány, s ő már majdnem lemondott a legutóbbi osztálykiránduláson 30,- Ft-ért vásárolt mikiegeres, szilikonból készült apróságról - addigi legnagyobb vágyáról, álmáról -; amikor eszébe jutott egy alku.
- Kérlek ne vedd el. Neked adom, ami benne van pénz, ha a pénztárcát megtarthatom... - kérlelte.
- Rendben. Mennyi pénz van nálad?
- Húsz forint. - mondta, de ekkorra már felkászálódott a földről, és poros nadrágját kezdte el ritmusos ütlegelésekkel tisztítani.
- Na, add már ide?! - sürgette gúnyosan, csúfondárosan amaz.
Ő elővette a pénztárcát, s kivette belőle az aprót és átadta a nagylánynak, aki egy szempillantás alatt megszámolta.
- Ez csak tizenkét forint! Na add csak ide szépen a pénztárcát is?!
Erre a kisebb elhúzta a nagy utánanyúló kezétől legbecsesebb kis kedvencét:
- Nem. Légyszíves legyen elég ennyi.
- Na rendben. - egyezett bele a nagylány, majd a karját újra nagy erővel meglökte - hátha újra elesik a kicsi. S az tényleg kibillent az egyensúlyából, de nem esett el. Az egyensúlyvesztés pillanatát azonban kihasználta a nagylány, és még egy jó nagy tarkónvágást is átnyújtott neki, majd a rágóját tovább fújva-durrantgatva továbbállt.
Elszorult torokkal folytatta az útját, szemei ki nem eresztett könnyektől égtek. Mikor benyitott az otthoni bejárati ajtón, anyja rögtön észrevette a sebet az orrán.
- Mi történt fiam? - kérdezte az anyja.
- Elestem. - válaszolta, gondosan eltitkolva a történteket, hogy anyja ne húzza fel magát feleslegesen. Van elég gondja az apja skizofrén rohamaival, a testvére születése utáni húsz műtétje folytán fellépő viselkedés-zavarával kezelhetetlenségével; ő nem akarta már ezeket tetézni. Jó gyerek akart lenni, olyan, aki ha nem is tud láthatatlanná válni, hogy annyival is könnyebb legyen, legalább igyekezett nem fokozni a nehézségeket. Sietős gyorsasággal ledobta magáról a táskát, lemosta az orráról a vért, átöltözött otthoni ruhába, megette a konyhaasztalon számára gőzölgő főtt ételt, és a konyha neki elszeparált kis sarkában belebújt a tanulnivalójába. Csak tanult és tanult, olvasott óráról órára, miközben az odakint eleredt eső csurgását nézte az ablakon egészen addig, amíg teljesen megfeledkezett a hazavezető úton történt afférról.
Másnap reggel, ahogy újra iskolába ment, a nagylány ott ült a házuk előtti lépcsőn, kezében egy botot lengetve, arcán sokatmondó kaján vigyorral. Szorongva, fülbehúzva-rá se nézve haladt el előtte. A nagylány ezúttal békénhagyta.
Megkönnyebbülten fordult rá az iskolába vezető útra. Még az ég is kivirult, nefelejcskék háttér előtt hófehér gyapotvirág-felhőket úsztatva. Ha percekre-pillanatokra is, de boldog volt. Ment a játszópajtásaihoz. Felkészülve ment oda, ahol mindennél jobban szeretett lenni, mert kevésbé bántották: az iskolába. Délután énekkar, majd fuvolaóra, hazafelé - a tegnapot feledve - újabb örömteli percek.
Több jó volt az életében, mint rossz, de legalábbis egyensúlyban volt, mert ő meglátta mindenben a szépet. Meglátta minden apróságban a jót, már tízévesen. Jó gyerek volt, és ezzel senki elismerését nem kereste, jóságáról mit sem tudott. Jósága nem egy valakivel való versengésben, és nem is valaki értékítéletében állt. Jósága teremtettsége okán létezett. Önmagáért volt az ami; önmagáért volt az aki. És - bár az idők folyamán folyamatosan belepte ezt az érzést valamiféle homály, köd, valami elpiszkolódás -, sokáig szeretett még minden körülmény ellenére önfeledten önmaga lenni.
Mások viselkedését pedig akár jók, akár rosszak voltak - s felnövekvése során az egyre szaporodó bántalmazások komoly, mély nyomot hagytak benne -, gyermeksége kommunikációs korlátai de korai bölcsessége okán is akkor még képes volt meghagyni másoknak.
*
Folytatása következik.
Kedves Olvasó!
Nem adom meg írásaim tanulságait, hiszen gyakran nincs végükön külön csattanó - csak írom, ahogy jön, és a történet is gyakran csak az, ami: néha jelentőségteljes, néha meg csak egy szimplán egyszerű, és "csakúgy jó" írás-olvasás élmény - s én már ettől az önkéntelenségtől is gyógyulok; s reményeim szerint együtt gyógyulunk. Akárcsak az életben: sokszor keverednek a folyamatban, amelyet életnek hívunk az örömteli és a tragikus elemek, amelyek mindegyike egyrészt szintén az ami - egy novellaelem, egy történetrész, egy apró megtapasztalás -; másrészt az, amit a kedves olvasónak jelent.
Ezért nem írok tanulságot: hiszen az meglehet - sőt biztos -, hogy mindenkinek más; de talán abban segít, hogy tudjuk kívülről szemlélni eseményeket, a velünk történt folyamatokat és élményeket, megtapasztalásokat: a létezésben megjelenő természetet, az életet.
De mivel kapcsolódni és együtt érezni jó számomra is, szívesen veszek bármilyen visszajelzést bármely platformom bármely elérhetőségén. Színnel és színtiszta lélekjelenléttel: ANANDI
Az oldal minden SAJÁT tartalma szellemi tulajdon. Minden jog fenntartva. A szellemi tulajdonra vonatkozó irányelvek és a megosztással, felhasználással és adatvédelemmel kapcsolatos szabályok megtalálhatóak itt 👇*
* az idézetekre nem vonatkozik