ALKOTÓI MŰHELYNAPLÓ 1.
- új hozzáállás = új megoldások -
Ez bizony számomra is meghatározó tapasztalat. Anno amikor kiléptem az alkalmazotti mókuskerékből tulajdonképpen a semmibe - mert akkor még nem voltak "mainstreem pályamódosító stratégiák, minták", de úgy, ahogyan alkalmazottként számomra lehetett, már nem tudtam élni - akkor otthon elsőként a kreativitás nyilvánult meg belőlem.
Sok technikát kipróbáltam, mire a festésig jutottam, de az, hogy a festés szerelem lesz, sosem gondoltam korábban - mert ami vagyok, nem gondolat és nem gondolkozás dolga, hanem a spontán megnyilvánulásé.
Azóta is számtalan - bár nem minden (!) - esetben bebizonyosodott számomra, hogy magában az életben sem feltétlenül az agyalás, hanem a figyelem a már jelenlévő lehetőségre az, ami előrevisz, és addig "kigondolatlan" "elképzeletlen" megoldásokat ad amelyekkel élhetünk.
Gyermekként még tudtuk ezt - és engedtük. Nem gondolkodtunk azon, hogy rajzoljunk-e, fessünk-e, csak indultunk, tettük örömmel. Ide kellett visszatérnem - önmagamhoz egy teljesen egyedi, ezért úttalan úton, teljesen egyedi megoldásokon keresztül, hogy aztán ebből nyilvánítsam meg egy egészen másfajta élet dolgait.
Mankóim is voltak az úton, amelyeket a többi blogbejegyzésben találsz. Nincs más titkom. Némelyiket használom ma is, és felajánlom neked is, hogy ha úgy érzed, téged is hív, fel tudd használni a magad örömére és boldogulására te is
Az oldal minden saját forrású írására minden jog fenntartva. A szellemi tulajdonra vonatkozó irányelvek és a megosztással, felhasználással és adatvédelemmel kapcsolatos szabályok megtalálhatóak itt 👇*
* az idézetekre nem vonatkozik.