MINDÖRÖKKÉ SZERETVE VAGY - "Andi-mesék" 2.

2021.11.12

ELŐSZÓ


Gondoltam, ideje egy kis bemutatkozásnak, egy kis történetmesélésnek rólam. Egy picit könnyebb magamról E/3-ban írnom, mintha nem is velem történtek volna meg ezek a dolgok - és tényleg ;) Hiszen az, aki vagyok, már fényévekre, sőt, az időtlenben van attól, aki voltam, vagy akinek hittem magam, és aki ezeket átélte. Minden esetre igyekszem a mesémet a lehető legrövidebben, lényegretörően átadni, s egyszersmind nem kihagyni belőle semmit, ami másnak fontos vagy hasznos lehet. 

Az egésszel az a célom, hogy tudd, ki voltam, ki vagyok ma, és, hogy nem vagy egyedül, és te is képes vagy önmagadat autentikusan, lélekből élni. Remélem, a sorozat végére ez számodra is elérhető alapérzés lesz a mindennapjaidban - vagy ha egy picit több idő, akkor találsz a leírtakban a kitartáshoz erőt, és gyakorlati segítséget, információkat ahhoz, hogy elindulj a magadhoz vezető úton.

A történet a közepéről kezdődik, a második résszel, mintegy "vágjunk bele" alapon, mert most így volt könnyebb. Az előzményeket később írom meg - ez picit nehezebb részben a maradvány fájdalmak (nem vagyok tökéletes), részben a szemléletmód változása miatt -; az utóéletemet viszont az egész honlapon és a közösségi felületeimen is láthatod kibontakozóban. 

S bár a második résszel kezdődik, és E/3-ban íródott, hidd el, végül értelmet nyer az egész folyamatként. Ezért ha érdekel a történetem, gyere velem és fogadd szeretettel, amit itt most átadni érdemesnek tartok belőle.


MINDÖRÖKKÉ SZERETVE VAGY 

- "Andi-mesék" 2.


2011.

Talán egész életében, de az utóbbi időben ha lehet, még rosszabbul érezte magát közérzetileg. Fáradt, lehangolt és reményvesztett volt. Éjjel nem tudott aludni, nappal vízió-szerű PTSD szakaszokkal küzdött, amelyekben - mint a kóbor Don Quiote a szélmalmokkal - korábbi húsbavágó környezet általi és önbántalmazó emlékeivel harcolt. 

Minden, amit szeretett volna, minden álma az életéről, a saját család alapításáról; minden vágya arról, hogy eredet-családját kisegíti a bajból, "megmenti őket"; minden gyermekvállaláshoz fűzött női és anyai megfelelésének beteljesületlensége - és reménye a szeretetéhségének jóllakatására a környezetében nemhogy nem várt de a múltból visszatérő lidércként újra elutasított gyermeke által - mélységesen szomorúvá és kétségbeesetté tette, és egy ponton nem bírta tovább. Hagynia kellett elúszni a reményeit ezekre, mert egyedül nem bírta kivitelezni azokat a dolgokat, amelyekhez mindannyian kellettek volna. 

Ő elhitte korábban, hogy a szeretetért olyasmit is el kell viselnie és meg kell tennie, amely ellen teljes lényével tiltakozna ma már, akkor azonban nem tudott magáról. Ki volt fordulva magából, mint egy kivert, szeretetéhes szemétdombi kotorék eb, és ennek megfelelően is viselkedett és cselekedett. Nem hitt magában, ezért mások szavának fogadott szót, és azoknak hitt, akik érdekeik szerint idomították őt, kontrollálták és uralkodtak rajta időnként ütlegeléssel, fojtogatással, késsel fenyegetéssel - időnként csak féligazságokkal, hazudozással, elhanyagolással, elhallgatással és méregkeveréssel. 

Később minden otthonteremtési vágya is a házának elúszásával; minden valahová tartozni vágyásának eszméje választott és eredet-családjából való kiválásával - mert a padlón csúszva meg már nem kellett, illetve nem illett a képbe - úgyszintén odalett. 

De egyébként is: életében bármikor bármi vágya volt, az meg lett akadályozva, mérgezve, hátráltatva, el lett hanyagolva; vagy ha ez nem sikerült, akkor bagatellizálásra, nevetségessé tételre, ellopásra, de minimum elfelejtésre, lenyelésre és ki nem beszélésre, vagy maximum gúnyos kipellengérezésre került. 

Ez idő tájt pályatévesztésének felismerése és munkahelyén számára kibírhatatlan ideig fenntartott esztelen kitartása nyomán fellépő depresszív mélyrepülésében minden előzmény nélkül kilépett társadalmilag rangos, biztos "nyugdíjas"-állásából - ahol évekig tartó diszkriminációnak volt kitéve, hibáztatva őt a környezete viselkedése miatt - a semmibe. 

A kilépés után hónapokig tartó tüdő- és szívbetegségben szenvedett az addig elviselt bántalmazások lenyelése, majd szabad utat kapott elfojtások felszabadulása miatt.

Nincsenek barátai, ismerősei elítélik, pletykálnak, tévhiteket dédelgetnek és terjesztenek róla; rosszak a családi kapcsolatai, amelyek emellett hazugok, a háta mögött szintén kibeszélik, folytonos buktatására konspirálnak, szövetkeznek ellene. Környezetéből kinézik, ellenségből cinkossá társulnak inkább, csak, hogy kitúrják mindenhonnan. 

Párkapcsolata romokban hever. Nincs munkája, hivatása; nincs pénze, nem tud távozni, de fedél sincs a feje felett. Hite sem maradt sem magában, sem jövőjében, és jottányi ereje sincs nemhogy a következő napig elvánszorogni, de a következő óra is lehetetlen távolságban érződött a mosttól.


2012.

A padlón feküdt, ki tudja mióta. Bámulta a plafont, és közben hol megkönnyebbülésében, hol érdektelenségében, hol dühében, hol értéktelenség-érzésében, bánatában patakzottak a könnyei. Patakzottak nappal, patakzottak éjjel. Két év telt így el. Reggel az ágyból felkelni nem volt kedve, éjjel virrasztott. Haszontalannak, céltalannak és feleslegesnek érezte magát. Olyannak, akit senki sem akar. Olyannak, akit senki sem szeret. 

Nem is csoda, hiszen ő sem szerette magát. Az életét pedig egyenesen gyűlölte. Nem értette, mit keres ott ahol él. Nem értette, egyáltalán miért született. Mi szükség volt rá ezen a sárgolyón, ahol céltalan itt ragadt szellemként, a lába alól kihúzott talaj bizonytalanságában imbolygott óráról órára Seholország Nincs városának Mindenki Által Tagadott és Elfelejtett ablaktalan-ajtótlan börtönében.

Nem evett, nem ivott, nem volt kedve főzni, nem volt kedve rendet tartani maga körül. A napi házkörüli teendők is megerőltetőek voltak számára. Rendre elfelejtette kimosni a ruhákat, benőtte a pókháló az ablakközöket és a sarkokat, vastagon állt a por a polcokon. Magát is elhanyagolta. Nem kereste senki, és ő sem szívesen állt szóba senkivel. Volt, hogy 5 hónapig nem lépett ki a kistelepülésről, ahol élt, és hónapokig a kapun kívülre sem ment. Minek - gondolta. De inkább érezte.

Évek teltek el a pokoli fekete lyukban való bolyongásban, lebegésben. Nap nap után, hét hét után, és így tovább, peregtek a másoknak legszebb, neki borzalmas "harmincas" évek. Ki se dugta a fejét a házból hetekig. A nap ha a szemébe sütött, mint egy vakond, úgy húzta össze arcizmait. A fénytől is elszokott. Mint egy kísértet.

Felismerte, hogy bajban van, mégsem volt ereje magáért tenni. Végtelennek tűnő szenvedéssel telt értékes időket nyelt el a gyomorbénító, jégvermet idéző nihil.



2014.

Mostanra megszokta, hogy kiszürkült az életből. Az idő java része a belül felbukkanó, sivatagi vándorláshoz hasonló önkereséssel telt. Kereste elveszettnek hitt önmagát, mint egy tétova árnyék.

Könyveket olvasott, tanult és autodidakta módon is képezte magát, figyelte teste rezdüléseit és igyekezett természetes módon gyógyítani azt. Az évek lenyúztak róla minden illúziót. Mégis szeretett volna jobban lenni. 

Egy nap elővett egy régi jógakönyvet, amelyet évekkel azelőtt vásárolt magának abból az apropóból, hogy újraélessze gyermekkori kedvtelését - amelyet akkor mindenki, még a kedvenc és példaképnek tekintett testnevelés tanára is kiröhögött - és jógázzon, filozófiát olvasson. Három hétig tartott mire átrágta magát először az idegen szavakkal teletűzdelt könyvön, majd azonnal újrakezdte. Még kétszer olvasta el ezután. A harmadik alkalommal már csak pár napig tartott. A könyvben magyarázatokra, vigaszra, imákra és útmutatásokra lelt.

Újabb könyvre és a tudásban való mélyebb elmerülésre, továbblépésre vágyott, mikor a párja hazaállított eggyel, mondván, a munkája során találta egy poros pincében, és elhozta, hátha jó lenne. Akkor éppen jó volt. A lehető legjobb. Egy jógafilozófia könyv volt.

Talált benne egy mantrát - szanszkrit "mágikus"-gyógyító szavakból álló imaszerű, ismétlendő vers -, és elhatározta, hogy a másnapi meditációs gyakorlása során kipróbálja.

Várta a másnapot. Készült arra, hogy valami újat érezzen. Hogy valami újat kezdeményezzen, és újat fogadjon be. Elvégezte a reggeli teendőit, majd nekilátott a jógagyakorlásnak. Végül meditációval fejezte be, ahogy akkor már három hónapja minden nap kétszer, reggel és este megtette. A meditációt légzőgyakorlattal kezdte, majd az új mantrával próbálkozott. 20 percig ismételgette a szavakat, kezében gyöngyfűzérrel. Néha elrontotta, de nem esett ki a ritmusból. Úgy érezte, mintha elringatta volna magát ebből a világból egy láthatatlan, kívülről láthatatlan, de belülről érezhető ölelésbe.

Amikor a fűzér végére ért, épp letelt a 20 perc. Letette a gyöngysort, kinyitotta a szemét. Nem látott semmit, mert újra elöntötték szemét a könnyek és csak folytak, folytak, patakzottak, mint a Niagara-vízesés. A könnyek ezúttal sem akartak elállni, ám most nem bánatában sírt. Könnyeitől nem látva, ujjait összekulcsolva felfelé nézett:

- Mi történik? Mi ez a csend? Elálltak az önvádló hangok idebenn...Ilyen létezik? - kérdezte suttogva. - Istenem köszönöm! Még! Csak ezt szeretném még újra és újra. Ezt a csendet, ami végre megnyilvánult nekem. Hogyan lehetne ezt megtartani vagy újra elérni máskor is? Mondd, mi az a legfontosabb, amit most ehhez tudnom kell?

- MINDÖRÖKKÉ SZERETVE VAGY! - szólt egy éteri hang, de nem tudta honnan jön, kívülről szólt-e valaki, vagy belülről...csak figyelt, és amikor felfogta az üzenetet, újra kirobbanó sírás rázta meg egész testét. A csend jelenléte azonban már elkezdte gyógyítani, és néhány percen belül megnyugodott.

- Legyen meg a te akaratod! - suttogta homlokára szorított összekulcsolt kezekkel.

saját fotó - én volnék...helyesebben a formám, amint épp lélek-érez :) Ez ma már nyitott szemmel is megy ;)
saját fotó - én volnék...helyesebben a formám, amint épp lélek-érez :) Ez ma már nyitott szemmel is megy ;)

Kicsivel később könnyáztatta szemmel pislogott a semmibe, és csupán érezni tudta a felismerést: nem igaz, hogy ő szerethetetlen, hiszen az imént hallotta, hogy szeretve van, tehát szerethető. Ő szerethető, hiszen most hallotta, van aki szereti...de ki ez, aki szereti őt? - vetődött fel benne a kérdés. 

Úristen! Talán csak nem lett elmebeteg?! - hasított belé a rémület, és skizofréniában szenvedő édesapjára gondolt. Igen, lenne rá esély - latolgatta -, hiszen volt már a családban erre precedens. Mindegy is - engedte el a lehetőséget -, hiszen annál a valóságnál, amit eddig maga köré teremtett az évtizedekig tartó önszabotázzsal, önelnyomással, önelfojtással - talán még az is jobb.

Órákig ült a tapasztalás hatása alatt, keresve a választ a kérdésre, kutatva azt a fogalmat, amivel illethetné ezt az élményt, ezt az egyszerre kint és bent érzékelhető hangot és leírhatná az érzést, amely az önvádló hangok megszűnésével megnyilvánult. De nem talált semmit. Úgy érezte, nincsenek gondolatai - bár gondolatok jönnek-mennek, nem tudja megragadni őket mert a közelükbe sem jut, ezért nem tudja, melyikkel azonosíthatná, melyikkel magyarázhatná a történteket.

Pár nap múlva végre letisztult a tapasztalat, és lénye minden bizonyosságával megfogalmazta, mert TUDTA, mert sugallta belülről éppen az az erő, amely felismertette magát, hogy aki szólt, az MAGA A LÉLEK. És ez a tisztaság, és ez a tiszta csend, amelyről tud és amelyet érez, ez a Lélek - és ez ő

Onnantól kezdve kapcsolódott vele - azaz saját magával, és mintegy iránytűvel a szívében, eszerint élt. 

Felébredt a Lélek-ismeret benne, amely a dolgok többségét nem engedte úgy, ahogy korábban. Bizonyos dolgokat többé nem tudott úgy csinálni, ahogyan eddig - sőt, azok száma volt inkább kevesebb, amelyek nem változtak. Szinte semmi nem mehetett tovább ugyanúgy.

Minden eseményen és lehetőségen keresztül ehhez az érzéshez kapcsolódott ezután. AZ ÉRZÉS-hez. Minden hangot, minden ízt, minden illatot, jelenséget, színt újként élt meg, sőt, időnként új, éteri, megmagyarázhatatlan illatokat érzett maga körül. Látása, szaglása, ízlelése, tapintása, sőt, beszéde, tartása, egyénisége teljesen megváltozott. Másképp látott, másképp beszélt. Átváltozott. Lehulltak róla az álarcok. Miközben ugyanazt az életet folytatta - paradox módon nem ugyanazt folytatta. Nem ugyanúgy, mert nem ugyanakként. Mint egy főnix, hamvaiból újjászületett. 

Gyógynövényekért a természetet járva fotózott, versek ihletődtek a semmiből, kreatív-teremtő impulzusai lettek, hangszeren játszott, kirándult, meditált, zenét hallgatott, építő könyveket olvasott és lélekemelő-tanító filmeket nézett. A LÉLEK nyomán járva az élet művésze lett. 

Ha kapcsolódott a családjához, ismerőseihez, kevés kivétellel sokak továbbra is bántalmazták furcsaságaiért, eltérőségéért, társadalmi "nem-megfelelőségéért", ún. semmirekellőségéért vagy egyszerűen csak bolondnak tartották. Volt hogy fájt, volt, hogy nyomokban visszatért a düh, a sírás. De akkor eszébe jutott a csend, és ő csak  kapcsolódott AZ ÉRZÉS-hez és tudta, mindez nem számít, mert mindenért kárpótolta az, ami ok nélküli örömként volt jelen és bármikor elérhette: a csendben magára figyelni, az érzésre, a lélekre. Akár társaságban is az elme csendjébe merülni.

Ezt igyekezett magának minél többször megadni és ismételni, és ha volt is ami fájt még, egyre erősebb lett és nem tudta hosszasan kibillenteni harmóniájából szinte semmilyen felforgató esemény. A legmélyebb fájdalmak is - a korábbi évekig tartó szenvedés helyett - maximum órákig maradtak fenn, mert még fájdalmában is kapcsolódott AZ ÉRZÉS-hez, A LÉLEK-hez, amely gyógyítani kezdte őt a külső-belső csenddel, és a csend sugározta feltétel nélküli szeretettel - ezért szenvedés, hosszantartó örvénybe húzó fájdalom többé létre sem jött.


2017.

A folyamat egy ponton átváltott teremtési igénybe, fejlődésbe, tágulásba. Ez a tágulás, fejlődés végtelen. Így tehát az ma is tart... Elkezdte átvenni az évek óta tartó Lélek-kapcsolódás áldásait. Új képességeket, új alkotásokat nyilvánított meg általa. A kreativitás bármely formájában teljesen át tudta adni az irányítást AZ ÉRZÉS-nek, ő elmerült benne, eltűnt, és úgy élte meg, mintha nem ő alkotna, az alkotáshoz ő csupán eszköz, és sokszor számára is megdöbbentő végeredmények születtek egy-egy alkalommal. Olyanok, amelyeket soha nem tervezett, mégis kiviteleződtek általa. Szolgálatba állította az erő...

*

Folytatása következik. ...a előzmények leírását pedig - ha megbocsátod - egy picit későbbre halasztottam...

*

Addig is egy másik meditációt - amely 2017-ben csatornázódott, és amelyet szintén A LÉLEK-nek köszönhetek - itt adom át nektek és az egész világnak azonnali ajándékként színtiszta lélekjelenléttel. 

Ha szeretnéd megkapni, kattints az alábbi gombra 👇


Ha szeretnéd jobban megismerni azt aki te is vagy, 

itt nyújtok hozzá további segítséget👇



Az e-mailes kapcsolódás a LEGBIZTOSABB értesülési forrás, mert nem algoritmusok mozgatják, mint a közösségi oldalakat - hanem jómagam. A regisztrálók ELSŐKÉNT tudnak mindenről, ami történik házam táján, így elsőként is FOGLALHATJÁK az elérhető időpontokat⏰

Ráadásul 🎁AZONNALI INGYENES AJÁNDÉK🎁jár a feliratkozásért itt👇👇👇


FACEBOOK            INSTAGRAM             YOUTUBE            PINTEREST           TIK-TOK



Az oldal minden SAJÁT tartalma szellemi tulajdon. Minden jog fenntartva. A szellemi tulajdonra vonatkozó irányelvek és a megosztással, felhasználással és adatvédelemmel kapcsolatos szabályok megtalálhatóak itt 👇*

* az idézetekre nem vonatkozik