SZÍNEK II. - FEKETE

A WMN.hu "Elviszlek magammal" c. műsorának kamerái előtt Szilágyi Liliána által tett családon belüli erőszak és szexuális zaklatás tárgykörében tett nyilatkozatához és az általa átéltekhez saját tapasztalatokkal csatlakozva; valamint az általa létrehozott erőszak-ellenes kampányhoz - ilyentén módon, amit egy művész meg tud tenni - hozzájárulással. (A vers nem a nyilatkozat nyomán, hanem saját megéléseim alapján korábban keletkezett.)

SZÍNEK II. - FEKETE

- Igaz látás -

Látlak.
Látom a kétségbe esésed,
amelyet afelett érzel,
hogy nem tudsz karámodba hajtani,
s tartani
mint birkádat, 
aki
jó pásztorodként
követ téged;
vagy kertedben elültethetnél
mint egy tuját,
amelyet aztán kedved szerint
- rejtett uralkodás -
hol öntözöl, hol nem;
vagy ide-oda ültetgetsz,
engem nyírbálsz-metszegetsz,
mert nem tudod megoldani a
saját,
valós problémád.

Látlak és szánlak.
Belédfáradt tekintetemmel
a dühöt, a haragot észlelem,
mert hiába hajtogatod nekem
ama tévhiteidet
amit a többi vak megevett, 
s veled is megetetett,
és azt hiszed, 
az az alapigazság;
s nem érted,
miért nem tudod rám
jóember-lasszód kivetni
és kontrollodba
- az úgynevezett "éncsakjótakartam"- országodba -
bevonni.

Látom - igen -,
rejtegeted-tapasztgatod
a repedéseket,
amelyeket a puszta létemmel
okoztam jól felépített 
falaidon
- és sajnálom,
hogy inkább belevakulsz
minthogy szembe kelljen nézned
a ténnyel:
hamuként omlott össze
a léted
értelme amint találkoztunk.

Ezért gyűlölsz engem,
s még erre is azt mondod,
hogy miattam.
Mert én olyan más vagyok.
Nem illek egyformaság-világodba.
S nem tudom, hogy az-e a
leplezett kis perverziód,
hogy olyan akarsz lenni mint én,
de azt hiszed, 
hogy
neked nem lehet,
s ezért lakoljak;
vagy az a mániád,
hogy mindenki legyen olyan
mint te,
mert az az egyetlen
és a leghelyesebb út
- s mivel én nem azt járom,
biztosan az enyém téves,
s jutalmam ezért legyen
azonnali végzet.

Hogyhogy nem látod, hogy
mindkettő ugyanaz:
te is más vagy,
de az én másságom
nem maradhat...
röhej.
Ja, hogy te nem különböző,
hanem külömb vagy.
Értem.
Legyen.

Jöhetsz; átengedlek magamon.
Erőszakolj, irányíts,
zárj ki vagy ellenőrizgess,
tégy nevetségessé, kontrollálj,
alázz és vess meg, 
feszíts keresztre,
gáncsolj, sértsd az érdekeimet,
átkozz, négyelj fel, fossz meg
- abbéli hitedben, hogy nem bántalmazások ezek,
s te most is csak jót akarsz nekem -:
- mindez sosem árthat annak aki vagyok:
örökkévaló lelkemnek.
S mégis újra és újra megpróbálkozol,
s ugyanannyiszor fulladsz kudarcba,
majd dühös könnyeidbe; és
a négy fal között kapkodod
a levegőt felháborodva -
pedig nem tőlem fuldokolsz...
Ezzel a viselkedéssel
nekem szánt tőrödbe
éppen jómagad hajolsz.

De rám mutogatni titkos kis élvezet.
És elhiszem,
hogy anno
apu meg anyu úgy alakított mindent
ahogy neked a legjobb;
én mégsem arra születtem,
hogy kielégítselek.
Bármily furcsa
éppen ellenőrzés-mániád folytán
jutottam
ilyen messze tőled;
s hál' Istennek
valós magamhoz
közelebb.
Üldözésed elől végül menedéket vehettem
magamban.

Sajnálom.
Nem is hinnéd mennyire.
Éppen próbálkozásaid nyomása alatt
lettem gyémánt;
s most általad csiszolt szögleteimről 
úgy folysz le,
mint lótuszról a megszokás-világ
szennyes vize;
s közben azt mondogatod:
én egy hasznontalan, értéktelen,
utolsó kis senki vagyok.
Rendben.
Lelked rajta.

De én végre Látlak.
Köszönöm.
Hanem
lesz mit mesélned
a "mégmássabb" unokádnak,
aki majd másságán keresztül
tanít meg az változásra.
Elhiszem, hogy fáj, hogy én másképp látok
- de tudd, hogy a változtatás
az utolsó lehelletig számodra is
rendelkezésre áll
- csak ne félj.

Persze mikor bennem zajlott a változás
közben én is követtem el 
magam ellen 
számtalan ordas hibát,
s rengeteg mindentől megfosztottam
magam.
Ne hidd, hogy nekem fenékig tejfel
volt az utam.
Csak próbáltam kihozni belőle
a legtöbbet,
amire lehetőségem
maradt,
és amit az élet
még megengedett.
Így nyílt ki a szemem.
Ébredj hát te is.
Igen, fájni fog, de bátorság.
Hidd el, bármi jobb,
mint a kivetítés, a hasadtság.

Remélem,
egyszer
neked is világos lesz,
és felismered,
hogy mindannyian
feketék is vagyunk -
már ha az, hogy "más": fekete.
Traumák hátán
- áldozatok áldozataiként -
imbolygó hullámokon jöttünk,
és az árnyékot magunkhoz felemelve,
megigazulva távozhatunk a fénybe.
Ennyi a jussunk
- és ez nem is kevés;
még ha mégannyira más
is, mint amire számítottál.

Remélem hamarosan kölcsönös lesz az
Igaz Látás.

(2021. 12. 08.)

Minden jog fenntartva. A szellemi tulajdonra vonatkozó irányelvek és a megosztással, felhasználással és adatvédelemmel kapcsolatos szabályok megtalálhatóak itt 👇