KÖSZÖNTLEK!


RÓLAM

Templomom erdő, 
vallásom a természet, 
imám pedig csend. 
(2021.)


 ANANDI vagyok; végzettségem alapján okleveles színterápiás önismereti konzulens; elhivatásomon keresztül szabad létező, szabad alkotó, szabad lélek.

 A természet, az élet és a létezés örök csodálója és szerelmese vagyok; s azokkal átszőtt ihletettségben, de mégis hétköznapi egyszerűségében élek. Időnként az ihlet szavakkal vagy másképp üzen - ebből lesznek a versek és más önkifejeződések.

 Alkotásaim a tanítás és a gyógyulás, valamint a szépség megmutatkozásai, a szó egyszerű és átvitt értelmében egyaránt, melyeket elsősorban saját tanulságomra és önismereti fejlődésem segítésére, életem gyönyörűségére kapok az égiektől - vagy a bennső mélységemből, lelkemből, kinek, hogy tetszik -, s itt megosztom a világgal.

 Csak engedd, hogy téged is egy olyan szférába hívjanak és emeljenek, amely megéléséhez a szavak és színek eszközeink lehetnek, ott mégsincs rájuk feltétlenül szükségünk. Fogadd ahogy jönnek: színnel és színtiszta lélekjelenléttel.

Amivel foglalkozom és amiről ez az oldal szól: 


Ha többet megtudnál rólam, katt ide 👇

                     

Alkotásaimat megtekintheted és akár meg is vásárolhatod itt 👇




Az oldal minden SAJÁT tartalma szellemi tulajdon. Minden jog fenntartva. A szellemi tulajdonra vonatkozó irányelvek és a megosztással, felhasználással és adatvédelemmel kapcsolatos szabályok megtalálhatóak itt 👇*

* az idézetekre nem vonatkozik